Köszöntő, Településünkről, Polgármesteri Hivatal, Intézmények, Gazdaság, Hírek, Képgaléria, Nyomtatványok, Közérdekű adatok, Önkormányzat

Polgármesteri Köszöntő

Tisztelt Látogató!

Szeretettel köszöntöm Önöket a település honlapján. Biztatom Önöket arra, hogy ne csak virtuálisan látogassanak meg bennünket, hanem tegyék meg ezt személyesen is. Az itt élő szatmári emberek, még rendelkeznek a vendégfogadás erényével, hiszen tisztelik, becsülik egymást.
Tegyenek kirándulást a szatmári tájon, mely nagyok sok irodalmi és történelmi nevezetesség helye.
Legyen bátor és kenuzzon a varázslatos Öreg-Túron, amelyen egy zöld alagúton, millió kanyaron keresztül ismerheti meg a folyó állat.- és növényvilágát.

Köszönöm megtisztelő érdeklődését!

Sira Gáborné Tóth Zsuzsanna
polgármester

Jelentés az önkormányzat vagyoni helyzetéről

Hirdetmény

Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 50/A § (4) bekezdésében foglaltak szerint, Kölcse Önkormányzat vagyoni és pénzügyi helyzetéről, valamint a képviselő-testület megalakulását követően keletkezett, a későbbi éveket terhelő pénzügyi kötelezettségekről szóló jelentés hozzáférhető és megtekinthető Kölcse Polgármesteri Hivatalban (4965, Kölcse, Dózsa Gy. u. 6. szám) munkanapokon, hétfőtől-csütörtökig 08.00 - 16.00 óráig, pénteken 08.00-12.00 óráig.

 

 

Ifjúsági tábor LEADER támogatással

Kölcse település Művelődési Házában, a nyíregyházi Kalamáris Egyesület együttműködésével kerül sor nyári ifjúsági tábor megrendezésére 2010.08.23-2010.08.28. között.Mellékelten letölthető a tábor programja.  
CsapatépítésCsapatépítés

Ifjúsági tábor

Ifjúsági tábor

Szükséges ajánlószelvények

Kölcse Nagyközség Jegyzőjeként, mint a Helyi Választási Iroda vezetője ezúton
tájékoztatom a Tisztelt Választópolgárokat, a 2010. október 3. napjára
kitűzött helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választása
során Kölcsén a jelöléshez szükséges ajánlások száma 

Plakát

Plakát

Kőcsi Vásár 2010






2010. augusztus 21-én kerül megrendezésre a "Kőcsi Vásár".
Helyszín: Kölcse, Táncsics utca- Sportpálya





Nagyobb térképre váltás

Lélekharang

Lélekharang

Lélekharang


Tisztelt kölcseiek és tisztelt Kölcséből elszármazottak!

A szeretetbe, az összefogásba, az együttérzésbe vetett hitem sikereként élem meg azt, hogy most itt együtt lehetünk ezen a napon. 2006 őszén érlelődött meg a gondolat a fejembe, hogy a mi temetőnkbe is szükség van egy lélekharangra annak ellenére, hogy minden felekezetünknek van saját harangja.

Önkormányzati választás 2010

 A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény (a továbbiakban: Övjt.) 24. §-a értelmében a helyi választási iroda (HVI.) vezetője – az Övjt. hatálybalépését követő 30 napon belül, a lakosságszám-adatot nyilvántartó központi szerv adatközlése alapján – határozatban megállapítja és közzéteszi a megszerezhető mandátumok (azaz a megválasztható képviselők) számát.Ez Kölcse településen 6 fő (az eddigi 9 helyett).

Tartalom átvétel