A nő az egyik oldalon csukló, a másik oldalon alkar elvesztésével járó repeszsérülést szenvedett.
Miközben többen ingatlanmutyitól tartanak.
A rendezőt és feleségét decemberben találták holtan otthonukban.
A legfőbb ügyész részleteket árult el.
Rengeteg problémával küzdenek a ráckeveiek, az tarolhat a választáson, aki hiteles választ ad a gondokra.
Molnár Csaba Csonka Ákos meglátásait kérdőjelezte meg.
A hatóságok megtették a szükséges intézkedéseket.
Veszélybe került a rendszer működőképessége.
A magyarországi ukrán nemzetiségnek szinte biztosan lesz szószólója az új Országgyűlésben.
A Jászai Mari-díjas díszlettervező 85 éves volt.
Az eset után többen is támadták a Tourette-szindrómában szenvedő aktivistát.
Tizenöt ember, köztük hét gyermek halt meg.
Bekiabálásoktól volt hangos a Lázárinfó, ahol ismét szóba került a cigányozós kijelentés. Volt olyan roma, aki köszönetet mondott a miniszternek.
A magyar válogatott csapatkapitánya elmondta, szeretné, hogy gyermeke élsportoló legyen.
Otthonában vette őrizetbe a rendőrség.
Egy másik személyt pedig csoportosan elkövetett garázdaság miatt hallgattak ki.
A döntést Robert Fico jelentette be.
A kormányfő szerint már a feltett kérdésben is valótlan állítás volt, és közölte, sok mindennel tartozik Iványi Gábornak személyesen.